Van egy ügyes olvasóm, aki még előző blogomból ismeri a hátterem, igen párkapcsolatban élek. Ebben a posztban leírom, hogy mi is az előzménye a párkapcsolatomnak és milyen úton mentünk végig és akkor megértitek mi is a helyzet.

Kedves Viki! Én és a párom most Júniusban töltöttük az 5. évfordulónkat, amit sikeresen elfelejtett de hát van ilyen. Kezdjük az elejéről. 16 éves koromóta dolgozom és a szüleimnek soha nem volt jó semmi, 19 évesen még igen fogtak, nem mehettem sehova, ha mehettem is 1 órán belül haza, szóval nem voltak hétvégi hajnalig elvagyok dolgok. 17 évesen ismertem meg a páromat és azóta is együtt vagyunk, ami 5 év, ami kutyaévben is igen sok. Amikor összejöttem a párommal, akkor ő még az exével lakott, mert közös házuk van és a páromnak nem volt hová mennie, albérletet + hitelt fizetni meg magát is fenntartani lehetetlen volt. 2 évig dolgoztam és dolgoztunk azért, hogy eltudjon költözni és összeköltözzünk. Ez a két év engem lelkileg megölt, folyamatos aggódás, féltékenység és ilyenek, persze az én hibám, hiszen tudtam, hogy mit vállaltam be, kivel jöttem össze, de őszintén ha a párom akarta volna akkor tehetett volna valamit, mindegy. 2 évesek voltunk mikor sikerült összeköltöznünk és szószerint egyik szarból a másikba jutottam. Anyáék korlátoztak otthon, miután összeköltöztem a párommal jött ő. Hívjam fel ha kések, mikor érsz haza, minek mész, blablabla, persze ez mind normális egy kapcsolatban, csak nekem elegem volt. Mire odakerültünk, hogy összeköltöztünk én akorra már torkig voltam, csak nem akartam szarban hagyni, mert egyedül esélye nem lett volna fizetni mindent. Szóval így telt el két év, mostam, főztem, takarítottam, éjjelente dolgoztam és megint csak semmi szórakozás és még sem voltam sosem elég jó. Aztán jött egy válság és jött a dolog, hogy változtatni kell és az egyetlen esély ha valaki kimegy külföldre, mivel páromnak fix munkahelye van X éve és nem beszél semmilyen nyelvet, így én maradtam. Először közelebbre terveztem, Ausztria-Németország, de angol nyelvvel csak Hollandiába vettek fel, szóval Holland-Némethatárnál kezdtem az egészet, akkor rettentően hiányzott, a munka is szar volt, fizu semmi kínlódtam és úgy volt haza megyek, végül utolsó pillanatban Decemberben jött egy munkalehetőség 3 hétre szólt Amszterdam mellett virágkötészet, úgy voltam vele még ha átcseszés is, majd a nagykövetséggel hazavitetem magam, mert hát hajléktalankodni úgy sem hagynának és kb életem végéig törleszthetem de ez van. A munka végül bejött és akkor találkoztam először T-rexxel, aki faparaszt volt velem, de december végén bevitt az igazgatóhoz, hogy vegyenek fel állandóra mert ő meg van velem elégedve etcetc. Közöltem a párommal, hogy Amszterdam mellett fogok dolgozni, lakni etcetc és 1500km távolságról nem fogok hazaugrálni 2 havonta, szóval 4 havonta járok haza. Ezzel sincs semmi gond. A gond az, hogy itt Amszterdam mellett jó a fizetés, mindenkivel tudok beszélgetni és bizony megtapasztaltam, hogy milyen az amikor független vagy, amikor kattan egyet az agyad és te elmész vásárolni, amikor hónapokig pizzán élsz mert nincs kedved főzni, vagy éppen hajnalban érsz haza, mert eldumáltad az időt a munkatársaiddal. 

Az egésznek a lényege annyi, hogy nem a távolság az, ami a mi kapcsolatunkban szálka, hanem én. Az, hogy sosem volt saját életem, hogy mindig másnak éltem és mások elvárásai szerint. Vannak hiteleink meg amiket ő hozott magával körülbelül 5 millió forint összesen, úgy számoltam, hogy jövőre megoldjuk, de az exe folyamatosan tud szopatni minket, mert párom nevén van a villany minden a másik házban és most 300.000ft-ot kell kifizetnem a másik nő helyett. Tudod ebbe egy idő után nagyon bele lehet unni, megfogadtam, hogy segítek a páromnak kifizetni mindent, segítek egyenesbe hozni az életét, de abban már nem vagyok biztos, hogy mindezek után együtt is akarok maradni vele. 4 évet kell Hollandiában dolgoznom, ahhoz, hogy egyenesbe hozzam és tudjon csinálni valamit, de már most azt mondom, hogy megszerettem Hollandiát és nem biztos, hogy innen elakarok menni, de 4 év még sok idő. 

A T-rexxel kapcsolatban vagy bárki mással kapcsoltban, aki megfog még fordulni a blogomon, mert hát fene tudja mi lesz még... Nos, ha adódna az alkalom, hogy lefeküdjek vele, nem tenném meg. Ó, csak a pofám nagy. Őszinte leszek, nem mondom, hogy egy csókot visszautasítanék és nagyon jól tudom, hogy már ez is megcsalás és meghalnék a lelkifuliba de fene tudja. Én párommal vesztettem a szüzességem és azóta is ő volt az egyetlen. Én imádok csókolózni, ő meg nem. Szeretem de élvezem ezt a helyzetet. 

Szóval, amit tudok mondani, hogy nem csak a távolság öli meg a kapcsolatot és ha igazán szereted a párod, akkor ki lehet bírni. 1 éve kint vagyok és nem csaltam meg, mindennap beszélünk, csak nem éltem eleget, fiatal vagyok és nem akarom, hogy 40 évesen kattanjon az agyam. Elég nagy korkülönbség van köztünk és ő rengeteg csajjal volt, sokat bulizott etcetc. 

Nem tudom mi lesz, majd meglátjuk az biztos, hogy szarban nem hagyom, ezért a fizum nagy részét utalom neki haza és szeretem, de ez már nem szerelem. Idő kell, hogy feldolgozzam a múltat, a szar gyerekkoromat, valahogy elsiklani anyám hülyeségei fölött és átgondolni, hogy mit is akarok valójában.